Hatalmas védőháló Belvárosban

A Fashion Street beruházójával kötött szerződés keretében a Molino reklámügynökség feladata egy három épülettömböt betakaró védőháló kivitelezése volt oly módon, hogy míg a Luxus áruházzal érintkező egyik épület egyenes felületet alkot, addig a Jövő Útján belvárosi felújítási program keretében újjáépülő Bécsi utca által határolt frontokon régi, mellvédekkel színesített felületekkel kellett a kivitelezőnek dolgoznia.
Az utcára a felújítást követően kosaras autókkal nem lehetett behajtani, így mindezek telepítését alpintechnikával lehetett csak megvalósítani.
Sürgette a kivitelezést a szűkös határidő, mely az utca vasárnapi átadási időpontjával megegyezett, ezért bármelyik részfolyamat késése az egész projekt határidejét veszélyeztetette volna.
A homlokzatok bonyolultsága miatt a végleges gyártás csak az állványok, sodronykeretek elkészülte után, egy végső mérést követően indulhatott el. Különösen fontos volt, hogy a grafikai elemek és feliratok az egyes fordulóknál ne essenek szét, de mégis arányosak legyenek.
A reklám több mint 3.100 m2 felületet tesz ki, mely több mint 17 darabból állt össze, a legnagyobb egybefüggő mesh-háló 580 m2-es, míg a legkisebb takarófelület 4 m2-es méretben készült. Mivel az egyes boltok előtt a bejárást biztosítani kellett, így a földszinti részen a bejáratok előtt speciális feltekerhető megoldást alkalmaztak.

















