Ki lesz David Beckham utódja? Mi az összefüggés Christiano Ronaldo nőügyei és a 72 évesen maratont futó Marika néni között? Összefoglaló a Magyar Fogyasztó Platform sportmarketinggel foglalkozó konferenciájáról.
Tisztelt Látogatónk!
Ön még nem előfizetője a Kreatív Online internet-oldalnak, illetve még nem lépett be előfizetői felhasználónevével és jelszavával.
@zigzag: egész pontosan mire is gondolsz, amikor azt mondod, hogy "nem először fordul ez elő"? Mi, hogy beszámolunk valamiről? Vagy hogy nem írunk le mindent ami elhangzik? Persze, hogy nem. Vagy hogy szubjektívek vagyunk? Naná, hogy szubjektívek vagyunk, amikor tudósítunk, hiszen ez egy ilyen műfaj. Odamegyünk, és leírjuk abból, amit láttunk, azt, amit fontosnak tartottunk. Ott tölthettük volna az egész napot is, jó lett volna, de nem tudtuk megoldani. Szerintem mindenkinek jobb, hogy mégse azt a döntést hoztuk, hogy akkor egyáltalán nem foglalkozunk a dologgal. Biztos vagyok benne, hogy sokan így értesültek az eseményről, és akit érdekel, hogy ennél részletesebben mi történt, az három kattintással eljut odáig.
mondok én nektek valamit. nem először fordul má ez elő, hamár Szigeti Úr elfogadta az ingyen konferenciajegyet, evett meg ivott meg szmúzolt, megerőltethette volna magát, hogy ha nem is ő, de valaki érdemlegesen ír a konfról. a MFP nyilván sajtókapcsolati PR munkát várt volna el egy olyan média képviselőjétől, aminek ez kő keményen belevág a platformjába.
a kreatív magazin az ilyen szubjektív, részleges, részkicsipegetős hozzáállásával megkérdőjelezi a hitelességét és előbb utobb kiesik a mézesbödönből, na jóccakát
@Bery: köszi a kiegészítést! Balázs már leírta, csak ismételni tudom: sajnos ennyi fért most bele, magam is bánom, hogy nem tudtam végignézni. De egy szóval nem mondtam, hogy csak ez volt, és azt sem hogy ezek voltak a legfontosabbak. Mindössze annyit, hogy ezeket láttam. Szerencsére mások többet láttak belőle, és meg is írták.
@bery
A tudósítás első bekezdésében leírta Péter, h csak egy nagyon vékony szeletet fogyasztott el a konferenciából, ezért csak a kis szeletről tud véleményt mondani. Szerencsére voltak mások, akiknek volt idejük ott lenni többet és ők részletesebben írtak. Ezért is jó, hogy sokféle médium van.
Hogy nem a levegőbe beszélek a teljes tematikára történő fókusszal, egy eklatáns példa álljon itt: http://nol.hu/sport/erdei_a_temzeig_sztar__koeman_kell_a_cim lapra__sport_es_marketing__ha_talalkozik____
Nem azért, hogy "nagyon fontos dolgok" - csak ha már egy konferenciáról írtok, akkor, ha nem a teljes tematikát veszitek górcső alá, azzal picit meg is téveszthetitek a téma iránt érdeklődőket azzal, hogy "csak annyi hangzott el", amiről beszámoltok. Pedig a konferencia előadásai sokkal színesebb spektrumon mozgogtak.
Például Bacher János a sportfogyasztásról szóló keresztmetszeti kutatása kapcsán érdekes up-to-date adatokat sorolt a magyar társadalom viszonylatában, Máth Andrástól pedig megtudhattuk, hogy a legnagyobb példányszámú sportnapilap címlapválasztását, a lap tartalmi koncepcióját mely tényezők befolyásolják leginkább, Ron Cregan nemzetközi előadó a Tottenham Hotspur csapatának márkaépítésről, márkafejlesztéséről fogalmazott meg gondolatokat, a Red Bull-os előadó ismertetett egy lélegzetelállító, "sajátmárkás" eseményt, meg szó volt még asportmárkák online platformokon keresztül történő építéséről.
elfogult véleményememel nem is spamelnék itt, az anyagok elérhetőek lesznek a www.magyarfogyaszto.hu -n, kiadványunk meg itt : http://issuu.com/braunandpartners/docs/mfp_sport
és fuss, Szigeti Forest, fuss!
(nem kívánt rész törlendő )