Elvesztette frekvenciáját a Klubrádió

Megszűnhet a Klubrádió és elveszítette fővárosi frekvenciáját a Rádió 1. A Juventus viszont kapott sávot, ezen kívül két eddig nem ismert rádió kezdheti meg jövőre a sugárzást.

hirdetés

Két jelenleg sugárzó rádió, a Klubrádió és a Rádió 1 is elveszítette fővárosi frekvenciáját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának keddi döntése alapján. A testület ugyanis kihirdette az eredményt a budapesti 89,5 MHz, 103,9 MHz és a 95,3 MHz helyi körzeti rádiós frekvenciákra kiírt pályázatokon.

A Klubrádió jelenlegi 95,3-es frekvenciáját az Autóriádió nevű pályázó nyerte el, a 103,9-et a Juventus happolta el a Rádió 1 elől, míg a Juventus jelenlegi frekvenciáját, a 89,5-öt a Prodo Voice Stúdió nyerte, így ők köthetnek szerződést a Médiatanáccsal. Mindhárom budapesti frekvencián várhatóan már a jövő év első negyedévében megkezdhetik az új adók a működésüket.

Mivel a Klubrádió dunántúli frekvenciáin már korábban abbamaradt a sugárzás, így az NMHH döntése a rádió megszűnését jelentheti. Ezt a rádió egyik, neve elhallgatását kérő vezetője is megerősítette a HVG.hu-nak: „Nagy az esély arra, hogy elhallgat a Klubrádió” – fogalmazott. A portál szerint Arató András, a rádió vezérigazgatója nem zárja ki a jogorvoslat lehetőségét, továbbá a rádió több opciót is vizsgál arra vonatkozóan, hogyan tudna tovább működni, de ezekről nem árult el részleteket. Arató annak a véleményének is hangot adott, hogy az Autórádió úgy nyerhetett, hogy „irreálisan magas összeget”, akár több százmillió forintot ígérhetett, „bár a Klubrádió ajánlata is magas volt”.

Idén alakult cégek nyertek

Az Index információi szerint az egymillió forintos jegyzett tőkéjű Autórádió idén januárban alakult, február 16-án jegyezték be, eredetileg a lengyel érdekeltségű Alagút Média volt a tulajdonosa, majd idén július végén két magyarországi magánszemély, a dunakeszi Tamás Hajnalka és a nyíregyházi lakcímű, több szabolcsi és fővárosi rádiót is megjárt Szerémi Nóra tulajdonába került.

A többségi tulajdonos Tamás Hajnalka, aki egyben a cég egyik ügyvezetője is, míg a másik a budaörsi lakcímű Mészáros Lajos. Mészáros az Opten cégtárának adatai szerint az Autórádión kívül tizenhat magyarországi vállalkozásban volt vagy jelenleg is cégvezető vagy tulajdonos. Ezek közül felszámolás alá került és végrehajtás alatt is állt az F-8-10 Ingatlanforgalmazó Kft., de két másikat is felszámoltak, egy harmadikat pedig, szintén végrehajtás után, kényszervégelszámoltak.

A Mészároshoz kötődő cégek egyike a 3 milliós tőkéjű Rádió Energy Kft., amely épp azon a napon alakult, mint az Autórádió Kft., és azon a napon, azon a címen is jegyezték be, ráadásul tulajdonosa is az Alagút Média Kft. Szintén ügyvezetője 2009 decembere óta Mészáros annak az Action Média Kft.-nek, amely 2008 augusztusában az USA Wyoming államában bejegyzett European Multimedia Network Inc. tulajdonában van.

A Prodo Voice Stúdió Műsorszolgáltató, amely a jelenleg a Juventus által használt frekvencia használatát nyerte meg, szintén idén, júliusban alakult 50 millió forintos tőkével. Vezérigazgatója a jászalsószentgyörgyi lakcímű Kiss Anna, többségi tulajdonosa a szolnoki lakcímű Gerardus Petrus Jacobus Ligtenberg. A holland származású üzletember a cégadatok szerint Szolnok térségében több cipőipari vállalatban, valamint egy később a fővárosba költözött vagyonkezelő vállalkozásban (Ladikon, korábban Marenco Kft.-ben) volt cégvezető az ezredforduló környékén.

Márciusig döntenek a többi frekvenciáról

A Médiatanács a három budapesti kereskedelmi frekvenciára júliusban írt ki pályázatot, „kevesebb kötöttség, több magyar zene” mottóval. Augusztus 30-án az érdeklődők a három jogosultságra összesen 20 pályázati ajánlatot nyújtottak be, ami az NMHH szerint komoly érdeklődést jelent. A formai és tartalmi vizsgálatok után végül 16 ajánlat maradt versenyben. A NMHH előterjesztése alapján a Médiatanács végül december 20-án kedden döntött a három nyertes ajánlatról.

Az NMHH közleménye szerint a három nyertes pályázó az eredeti kikiáltási árnál jóval magasabb díjajánlatot tett, átlagosan több tízmillió forinttal ajánlottak többet, mint a pályázati felhívásban szereplő kiindulási összeg. Fontos célkitűzés volt még, hogy a rádiók műsoraiban a tájékoztató, a szórakoztató, és zenés jelleg mellett a helyi közélet is hangsúlyos szerepet kapjon. A helyi közélettel foglalkozó műsorok arányát tekintve valamennyi pályázó közül a Prodo Voice tette a legmagasabb vállalást műsortervében. A pályázók komolyan vették a magyar zenei arányra vonatkozó kívánalmakat is, amire valamennyien a lehető legtöbb pontszámot kapták – teszi hozzá a közlemény.

 A 16 versenyben maradt ajánlat

 

89,5 MHz

103,9 MHz

95,3 MHz

Click Rádió

 

Prodo Voice Stúdió

 

Rádió 1

Rumba Rádió

Autórádió

 

 

Klubrádió

 

 

Rádió Juventus

Rádió Face

 

 

 ● – érvényes pályázatot nyújtott be
▲ – érvényes pályázatot nyújtott be és szerződéskötésre jogosult

A Médiatanács jövő év első negyedévében további két budapesti frekvenciapályázat (92,9 MHz és 96,4 MHz) eredményéről hoz majd döntést. Ennek érdekessége, hogy a 92,9 MHz-es frekvenciát az ORTT 2010 áprilisában a Klubrádiónak ítélte, az NMHH pedig egy évvel ezelőtt, 2010 decemberében érvénytelenítette a döntést.

A NMHH akkor a döntést azzal indokolta, hogy a pályázóval nem lehetett a szerződést kötni, mert a Klubrádió a fővárosban már üzemeltet egy rádiót a 95,3 MHz-es frekvencián, de erről a jogosultságáról nem mondott le. A Klubrádió mindemellett közölte, hogy már pályázatában is kijelentette, hogy nem kíván egy időben két budapesti frekvencián működni, s több beadványban javaslatot is tett az átállás módjára, ám erre állításuk szerint nem érkezett válasz.

Fenekestül fordult fel a budapesti rádiós piac

Az utóbbi egy évben jelentősen megváltozott a fővárosi rádiós piac, miután több rádió a gazdasági válság miatt lemondott a frekvenciájáról, másoktól az NMHH vette el a sugárzási engedélyt, mivel tartoztak a médiahatóságnak. Befejezte adását a SztárFM, a RiseFm, a Roxy és a RadioCafé is.

A rádiók a gazdasági válság egyik legnagyobb vesztesei a reklámpiacon. A rádiók reklámbevételei 2009-ben harminc százalékkal estek a Magyar Reklámszövetség becslésen alapuló adatai szerint, és 2010-ben szakértők szerint további tíz százalékkal kevesebb pénzt költöttek a hirdetők ebben a piaci szegmensben. Így a rádiók bevételei a 2005-ös szintre zuhantak vissza.Így a teljes rádiós piac éves bevétele nem éri el még a nyolc milliárd forintot sem.

(forrás: Kreatív Online, hvg.hu, Index )
hirdetés
Hozzászólások (9 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
válasza hozzászólásához
#9
Szintén b.u.é.k.!

Ez nekem is eszembe jutott, de aztán rájöttem hogy mégsem ugyanaz a kettő, mert ha a Széchenyi-hegyen szemetelsz, azt akárki láthassa aki szintén szereti a jó levegőt, míg a Klubrádijóra tényleg csak a 60+-os Bp+környéki populáció tekert oda, hogy meglegyen a napi fasisztaveszély-adagja. Magam részéről maradok a Tilosnál meg a Bartóknál, igaz előbbin is van egy csomó olyan arc akit rühellek, de elviselem, ha ez a velejárója annak, hogy valóban jó műsorokat hallgathassak. Asszem erről szól a véleménypluralitás, nem?
 
válasza hozzászólásához
#8
Szerinted hol nem szarom le, hogy mit gondolsz a helyesírásomról? Hidd el, amikor számít, odafigyelek rá...

Az értelmező olvasás képessége pl. sokkal fontosabb egy ilyen vitában, aminek Te ahogy látom, híján vagy. Legalábbis az alapján mindenképpen, hogy balcsi-libcsinek minősítesz, miután világossá tettem, mit gondolok a két K-betűsről.
 
#7
BUÉK!
Kedves dankó, megmaradva az analógiádnál: de aki folyamatosan "szemetel", az igenis kitiltható - szerintem. Másrészt ha már sokszínűség: vajon a mainstream nemzetközi sajtó és hazai helytartói mit szólnának pl. egy EU-szkeptikus vagy a Háttérhatalmat pellengérre állító alternatív hazai rádióhoz???
Azért örülök, hogy van, amiben egyetértünk! ;)
 
#6
BUÉK!
Kedves dankó, megmaradva az analógiádnál: de aki folyamatosan "szemetel", az igenis kitiltható - szerintem. Másrészt ha már sokszínűség: vajon a mainstream nemzetközi sajtó és hazai helytartói mit szólnának pl. egy EU-szkeptikus vagy a Háttérhatalmat pellengérre állító alternatív hazai rádióhoz???
Azért örülök, hogy van, amiben egyetértünk! ;)
 
válasza hozzászólásához
#5
Miért van az, hogy valamit beír valaki, és máris jön egy balcsi-libcsi ellenvélemény?

Azért megtanulhatnál helyesen írni: a két sorodban két brutális helyesírási hiba van. Gondolom, te meg azt nem tudod, mi fán terem a magyar nyelv.
Tehát: tanulj ökör, tinó lesz belőled.
A vélemény pluralizmus alkalmi szóösszetétel, tehát írd kötőjellel, ha a továbbiakban is szeretnéd használni. A gondolom után pedig tegyél vesszőt, mert összetett mondatot vezet be, tárgyi mellékmondat követi.

Szívesen, Haver! ;)
 
#4
A frekvencia annyira állami, amennyire mondjuk a természetvédelmi területek. Vagyis nem tilthatod ki onnan se azokat, akikkel nem értesz egyet. Egyszerűen nem tekersz oda, ha nem tetszik. Szerintem is übergáz a Klub rádió szellemisége, az meg hogy Kunczénak van pofája újságíróként tudósítani a parlamentből, egészen elképesztő. Ezzel együtt ez a lépés korlátozza a sokszínűséget.  
#3
Elveszteni csak azt lehet, ami a sajátod. A frenkvencia pedig a magyar állam tulajdona. "Véleménypluralizmus" ide vagy oda, a csendes többség nem fogja visszasírni Bolgár, Kuncze, Dési stb "urak" gyalázkodó fröcsögését.  
#2
Vélemény pluralizmus mint olyan, mond neked valamit? Gondolom azt sem tudod, mi az.  
#1
Helyes. Elég volt a lázításból és demagóg hülyeségből! Hajrá, Juventus!  
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés