Elcsípték a Mamma mia kalóznőjét

Az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) adta hírül, hogy a Palace Mammutban a személyzet elcsípett egy kalóznőt, aki videókamerával kezdte rögzíteni a Mamma mia című filmet. A nőt kivezették a teremből, az esetről pedig jegyzőkönyv készült, melyben a jogsértő elismerte tettét. A mozi értesítette a rendőrséget, ami elrendelte a nyomozást.
Az ASVA szerint a mozis vetítések során rögzített kalózfelvételek hatalmas kárt okoznak a legális piac számára, ugyanis a jogsértő módon terjesztett filmeknek mintegy a kilencven százalékát teszik ki.
Magyarországon ez a szám eltérő a külföldi – elsősorban amerikai – és a hazai gyártású filmek esetében. Míg a kalóz-kereskedelembe jutott magyar filmek száz százalékát mozikban rögzítik kézi kamerával, az amerikai filmek kamerás verziói többnyire az interneten érkeznek hazánkba, és a mozikban már csak a magyar hangot veszik fel és teszik a kép alá.
A hazai filmipar kára egy korábbi felmérés szerint évi 20 milliárd forint, ami nemzetgazdasági szinten - hozzáadva az ezen összeg után eső adókat, járulékokat, nagykereskedelmi, illetve kiskereskedelmi árréseket - összesen hozzávetőlegesen 40 milliárd forint.
A szerzői és kapcsolódó jogok megsértését a büntető törvénykönyv alapesetben kettő, minősített esetben akár nyolc év szabadságvesztéssel bünteti.
















