Egy krea… öööö kopi… öööö… reklámos puffogásai

Ez pedig a sértettség, ami arra indított, hogy megírjam az első verziót. Babarczy Eszter eme mondata piszkált fel annyira, hogy a leírjam saját sértettségi tirádámat: „A kreatívok az európai kultúra legfőbb alakítói közé tartoznak már vagy száz éve, amióta a tömegfogyasztás és a tömegmédia mozgásba jött. Ehhez képest kiábrándító, hogy nem élnek a hatalmukkal, mert még ahhoz is túl cinikusak és/vagy unottak.”

Nagy mellénnyel így indítottam válaszomat: „A kevéske, reklámba szerelmes, NEM megélhetési kreatív nevében itt tiltakozom...” Lálálálá... és csak nyomtam a sódert kétezer-ötszáz karakterig, csiszoltan ugyan, de fikáztam és védekeztem rendesen. Csak úgy pattogtak ki a szavak a monitorra, csak úgy fröcsögtek ki a betűk a klaviatúrából, de már a cikk közepén gyanús volt, milyen könnyen jönnek az érvek. Mert köny-nyebb mentséget keresni, mert könnyebb a védekezésbe energiát fektetni, mint változni vagy változtatni.

Félreértés ne essék, én nem tartom magam cinikusnak, unottnak meg pláne nem. Élvezem és szeretem, amit csinálok, elismernek és mégis. Mégis telibe találtattam és ez nem jó érzés. Mint mikor az orvosnál megkérdezték, mi a foglalkozásom, és elindult a szó: „kopi… ööö… reklám... (itt már kis lenézéssel meredt rám a nővérke és megfeszült a keze az injekciós tűn) …szóval ööö…” És csak habogtam, mekegtem, mit mondhatnék olyat, ami érthető és mégsem ciki, és végül ennyit tudtam kibökni, mielőtt belémbökött: középvezető. Nna, gratulálok! Szánalmas. Mint a szakmánk megítélése. Pedig védekeznék én szívesen, elmondanám, mennyi kreatív dolgozik olyan környezetben, amely minimálisan sem ösztönző, olyan ügyfelekkel, akik nem lépnek járatlan utakra, ha nekik feszülsz, akkor sem. És sajnos sokan belefáradva beadják a derekukat, mondván: fegyvertelennel nem vívunk szellemi párbajt. És leírják hatszázhuszadszor is, hogy szeretetteljes gondoskodás, hogy természetesen tiszta, tisztán természetes, természetesen természetes, finoman bársonyos, bársonyosan finom (fogjanak le, fogjanak le). Nesztek! És puffognak és fröcsögnek és hibáztatnak mindenkit, azt, aki a világra szülte őket, az ügyfelet, az ügyfélkapcsolatost, csak éppen magukat nem.

Na ez a baj. Na ezt az egy dolgot nem engedhetjük meg magunknak: a sértettséget. Sértegetnek bennünket úgyis eleget.