Balogh Szonja lett a Music Television (MTV) Networks vezetőségének új tagja, miután a kereskedelmi és marketing osztály regionális digitális vezetői pozíciójára nevezték ki. A vállalat új munkatársa újságíróként kezdte pályafutását, később több nemzetközi technológiai cégnek is dolgozott pr-, marketing- és kommunikációs ügyekért felelős vezetőként.
Balogh Szonja 1999 és 2003 között a Népszabadság újságírójaként tevékenykedett, közben 2002 és 2004 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kommunikációs és pr-munkatársa volt, majd 2004-től a SenseNet kommunikációs feladatait menedzselte. Munkája mellett rendszeresen publikált szakmai cikkeket a Marketing & Media című lapba, valamint 2006-tól 2008-ig a Budapesti Gazdasági Főiskolán is oktatott online marketing és webdesign témakörben.
2007-től Balogh Szonja olyan cégeknél dolgozott, mint például az RRC közép-kelet-európai technológiai disztribúciós vállalat, amelynek marketing és pr-vezetője volt, majd az OMD Hungary piacvezető médiaügynökség Digital Media csapatában dolgozott. Az utóbbi két évben az Intellio kommunikációs vezetője volt, ahol az újgenerációs videomegfigyelő rendszerek fejlesztésével foglalkozó technológiai cég nemzetközi marketing és pr-tevékenységéért felelt.
A pozíciót korábban Donáth Fruzsina töltötte be, aki információnk szerint a Central European Media & Publishingnél (CEMP) folytatja pályafutáBalogh Szonja lett a Music Television (MTV) Networks vezetőségének új tagja, miután a kereskedelmi és marketing osztály regionális digitális vezetői pozíciójára nevezték ki. A vállalat új munkatársa újságíróként kezdte pályafutását, később több nemzetközi technológiai cégnek is dolgozott pr-, marketing- és kommunikációs ügyekért felelős vezetőként.
Balogh Szonja 1999 és 2003 között a Népszabadság újságírójaként tevékenykedett, közben 2002 és 2004 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kommunikációs és pr-munkatársa volt, majd 2004-től a SenseNet kommunikációs feladatait menedzselte. Munkája mellett rendszeresen publikált szakmai cikkeket a Marketing & Media című lapba, valamint 2006-tól 2008-ig a Budapesti Gazdasági Főiskolán is oktatott online marketing és webdesign témakörben.
2007-től Balogh Szonja olyan cégeknél dolgozott, mint például az RRC közép-kelet-európai technológiai disztribúciós vállalat, amelynek marketing és pr-vezetője volt, majd az OMD Hungary médiaügynökség Digital Media csapatában dolgozott. Az utóbbi két évben az Intellio kommunikációs vezetője volt, ahol az újgenerációs videomegfigyelő rendszerek fejlesztésével foglalkozó technológiai cég nemzetközi marketing és pr-tevékenységéért felelt.
A pozíciót korábban Donáth Fruzsina töltötte be, aki információnk szerint a Central European Media & Publishingnél (CEMP) folytatja pályafutását.