CSR-díjat kapott a MagNet Bank

Negyven cég és 16 civil szervezet vett részt a KÖVET Egyesület által második alkalommal megrendezett CSR Piacon június 2-án a Millenárison. A rendezvényen öt díj is gazdára talált, köztük az év valóban felelős vállalata és az év legkiválóbb csr-megoldása elismerés.

hirdetés

Második alkalommal rendezte meg a KÖVET Egyesület a CSR Piac kiállítást június 2-án, a Millenáris Nagycsarnokban. A kiállítás keretében negyven cég összesen 65 különböző csr-intézkedésével és valóban felelős vállalati modelljével jelent meg. A rendezvényen 16 civil szervezet is bemutatkozási lehetőséghez jutott, és az Önkéntesség Európai Évének jegyében a szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a civilek által koordinált vállalati önkéntességi programokra. A csr helyzete Európában illetve Magyarországon, a vállalati önkéntesség és az Enterprise 2020, a jövő vállalkozása témában a rendezvényen műhelybeszélgetésekre is sor került.

A CSR Piac díjátadó gáláján öt szakmai és egy közönségdíjat adtak át: a 2011 legkiválóbb csr-megoldása díjat az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport Energiapersely-Energiasuli programja kapta, az év valóban felelős vállalata címet pedig a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. érdemelte ki. Ez utóbbiban valószínűleg befolyásolta a zsűri döntését a bank Közösségi Adományozási Programja, amelyben a bank ügyfelei szavazhattak arról, hogy mire fordítsa a nyeresége tíz százalékát. A kampányt miniben a Facebookon is megvalósították, ahol civil szervezetek aktivizálhatták támogatóikat, hogy a bank által felajánlott egymillió forint adomány elosztásáról szavazzanak. 

A szakmai zsűri három további díjat is kiosztott: a kkv-különdíjat a szekszárdi Ízlelő Családbarát Étterem kapta, az önkéntesség különdíjat a Coca-Cola HBC Magyarország, a Skanska Property-t pedig a környezettudatos vállalatirányítás különdíjjal jutalmazták. A CSR Piac látogatói is szavazhattak kedvenc csr-intézkedésükre, ennek eredményeképpen idén a közönségdíjat a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ Igazgatóságának Zöld kommandó elnevezésű csr-intézkedése vihette el. A közönségszavazatok alapján második helyen a MAVIR Madárvédelem az átviteli hálózat mentén projektje, a harmadikon pedig a Holcim Hungária Otthon Alapítvány végzett. 

A CSR Piac 2011 kiállítás a Sanofi-Aventis kiemelt támogatásával, a Bakosfa, a Holcim és a TATA Consultancy Services támogatásával valósult meg.

(forrás: Kreatív Online, CSR Piac )

kapcsolódó linkek

hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Társoldalak

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés