Cég nélkül megy tovább a bormarketing

A felszámolásról határoztak a tavaly fizetésképtelenné vált Magyar Bormarketing tulajdonosai – írja a Népszabadság. A nemzeti bormarketingen azonban ez nem változtat.

A Magyar Bormarketing vezetése még nyáron jelezte, hogy pénzük a 2009-es működésre sem elég, azt ki kellene pótolni. A pénz azonban a költségvetéstől nem érkezett meg, ezért az alapítóktól felvett tagi kölcsönökből éltek. Ez a forrás elapadt, de az agrártárcától továbbra sem érkezett pénz – eleveníti fel a lap az előzményeket.

A gondot az okozta, hogy a cég korábbi vezetése úgy értelmezte a vonatkozó szabályokat, hogy a működéshez szükséges pénzhez a marketingre fordított kiadások arányában, de automatikusan jutnak hozzá, míg a költségvetési kapcsolatot jelentő Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az Agrármarketing Centrum (AMC) másként vélekedik. A két intézmény a közbeszerzés mellett foglalt állást. Ezek után az alkalmazottak és az ügyvezető távoztak a kft.-től.

Az év végén a tulajdonosok a felszámolás megindításáról döntöttek. A cég ügyeinek kezelésével megbízott Oláh László egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Az egyik alapítót, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) képviselő Horváth Csaba főtitkárt sikerült elérnie a napilapnak, aki elmondta, hogy a kft. felszámolása nem változtat a nemzeti bormarketingen: vagyis a jövőben is a belföldön forgalomba hozott bor literje után beszedett 8 forintos forgalomba hozatali járulék 60 százalékát fordíthatják a közösségi bormarketingre.

Az ezzel kapcsolatos kifizetések és a pályázatok elbírálása is folyamatos, ugyanis a Bormarketing Bizottság folytatja munkáját. Az AMC a közösségi bormarketing egyik részfeladatára már kiírt közbeszerzési pályázatot. A nyertes a befizetett forgalomba hozatali járulék bormarketing célra szánt részének 5 százalékáért, vállalkozóként működtetheti a bormarketinget. A csütörtökön lejáró pályázatra eddig ketten jelentkeztek, egyikük a HNT. Gyors eredmény azonban nem várható, a Népszabadság információi szerint a pályázati határidőt hiánypótlás miatt meghosszabbítják.

(forrás: Népszabadság )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!