Baló Györggyel ébredhetnek a rádióhallgatók
2009. július 30. 14:31
Jövő héttől a 180 perc című reggeli műsor vezetőjeként erősíti a Magyar Rádió (MR) csapatát Baló György, aki továbbra is a Magyar Televízió (MTV) alkalmazottja marad.

Augusztus 3-tól kéthetente hétfőtől péntekig Baló György vezeti majd a Magyar Rádió (MR) 180 perc című reggeli műsorát. A neves tévés ezzel együtt a Magyar Televízió (MTV) alkalmazásában marad, sőt azután, hogy február eleje óta lekerült a képernyőről, ősztől új műsorral tér majd vissza, amelynek részleteiről azonban egyelőre nem árult el többet az MTV. Baló György február 8-án élő egyenes adásban jelentette be, hogy nem vezeti tovább a Szólás Szabadsága című műsort. Később az Indexnek azt nyilatkozta, marad az MTV-nél, ahol nemzetközi projektekkel szeretne majd foglalkozni.
Baló neve akkor került ismét a hírekben, amikor kiderült, a tévé vezetése nem járul hozzá, hogy ő vezesse a csatorna június 7-i választási műsorát, mivel felesége Morvai Krisztina az egyik induló párt, a Jobbik listavezetője.
Bár az MR Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzata szerint a rádió munkavállalói más munkáltatónál nem végezhetnek olyan munkát, amely a rádió jogos gazdasági érdekeit veszélyezteti, ez Such György, az intézmény elnöke szerint nem érinti a többi közszolgálati intézménynél való munkaviszonyt. Bár úgy tudjuk, az MTV-nél valamivel szigorúbb a szabályozás, a közszolgálati csatornákon való megjelenést az MTV szabályzata sem tiltja. Az ügyben megkerestük az MTV-t is, ahonnan azonban eddig nem kaptunk visszajelzést.
A Kreatív magazin korábbi, Baló Györggyel készített portréinterjúját itt olvashatja.
(forrás:
Kreatív Online )


















