A világban nőtt, itthon csökkent az elektronikai piac2010. július 20. 16:08
Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac 2010 első negyedévében. Hazánkban azonban csökkentek az eladások, nyolc termékcsoportból mindössze csak három tudott növekedni. ![]() Az elektronikai piac az ázsiai és óceániai területen 2010 első negyedévében 13 százalékos (euróban számolt) értékbeli növekedést ért el 2009 azonos időszakához képest. A helyzet hasonlóan alakult Latin-Amerikában is, ahol a piac magához tért, és nagymértékű, 38 százalékos növekedést könyvelhetett el 2010. január-márciusban. Az afrikai és a közel-keleti régiók piacainak 15 százalék körüli növekedésével szemben a nyugat-európai piac lassú, 4 százalékos növekedést ért el, míg a kelet-európai – melytől emelkedést vártak – 12 százalékkal tovább csökkent. Ez a visszaesés ugyan kisebb mértékű a 2008 és 2009 közötti hasonló időszak 24 százalékos csökkenéséhez képest, azonban az eredmény így is elmarad a várttól, áll a GfK piacelemzésében. ![]() A tíz legkeresettebb termék forgalmának alakulása világszerte (értékben, százalék) Forrás: GfK Digital World A fent említett tíz termékcsoport Magyarországon 2010 első negyedévében 2,6 százalékos csökkenést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest. Hazánkban a tízből csak három kategória tudott növekedni a retail-piacon: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek. 2009 április hónapját az idei év áprilisával összehasonlítva az látszik, hogy nő a bevételcsökkenés: -4,7 százalék a top 10 termékkategóriában, de ez leginkább az asztali számítógépeknek köszönhető. Jelenleg viszont nem csak három, hanem öt termékcsoport forgalma növekszik: az említett három termékkategória mellé az lcd-tévék és a játékkonzolok is felzárkóztak. Az lcd-kategória a labdarúgó vb-nek köszönhetően valószínűleg éves szinten is növekedni fog 2009-hez képest, véli a GfK.
(forrás:
Kreatív Online )
kapcsolódó linkek
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
|
||