A Google marihuanát is reklámoz
Egy marihuána legalizálása mellett kampányoló szervezet hirdetésének közzétételét előbb a Facebook megtagadta, viszont a Google bevállalta – írja az Index.

Egy kenderlevél feltűnése miatt a Facebook korábban megtagadta egy marihuána legalizálásáért küzdő civil szervezet hirdetésének megjelentetését, viszont a Google most közzéteszi – írja az Index a Huffington Postra hivatkozva.
A Just Say Now szervezet hirdetéseit a Facebook augusztus elején még vállalta, viszont másfél hét múlva azzal az indokkal utasította vissza, hogy azokon cannabis-levelek voltak láthatók, ami ütközik a közösségi szájt azon alapelveivel, hogy dohánytermékek, drogok és droghasználattal összefüggő eszközök képeit nem jelentetik meg. A cég szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a szervezet hirdethet náluk, csak más képet kell választaniuk.
A Google ezután levelet írt a Just Say Now szervezetnek, hogy befogadja a hirdetést. „A Google azon döntése, hogy közli a hirdetéseket, annak megerősítése, hogy a kereső elég felnőtt ahhoz, hogy olyan reklámokat jelenítsen meg, amelyek egyértelműen a politikai véleménynyilvánítás kategóriájába tartoznak” – mondta a Huffington Postnak Michael Whitney, a Just Say Now egyik szervezője.
















