28 shortlistes a Pakkon
A tavalyinál másfélszer több nevezés érkezett idén a Pakk csomagolásdizájn-versenyre, a zsűri egyes kategóriákat összevonva összesen 28 shortlistest választott ki. A nyerteseket pénteken hirdetik ki a Tűzraktérben.

A Kreatív harmadik alkalommal hirdette meg a Pakk csomagolásdizájn-versenyt, melynek célja, hogy tudatosítsa a csomagolásdizájn fontosságát, és ráirányítsa a szakma és a szélesebb közönség figyelmét arra, hogy mekkora jelentőséggel bír egy termék vizuális kialakítása.
A versenyre 14 különböző kategóriában olyan munkák nevezhettek, amelyek 2007. január 1. és 2011. április 30. között kerültek kereskedelmi forgalomba Magyarországon. A versenyen emellett újításként lehetett terv/koncepció kategóriában is indulni, ahol nem volt feltétel a kereskedelmi forgalomba kerülés, vagyis itt bárki nevezhette ötletét.
Idén a tavalyinál másfélszer több, 68 nevezés érkezett, ezek közül a zsűri 28-at jelölt shortlistre. Az egyes kategóriák nyertesei június 10-én, a díjátadón válnak nyilvánossá, melyre - illetve az azt követő kötetlen fogadásra - szerettel várunk mindenkit, versenyzőket és érdeklődőket egyaránt.
A díjátó és fogadás helyszíne és időpontja: június 10-e 18:30, Tűzraktér (1061 Budapest, Hegedű u. 3.). Kapunyitás 18 órakor.
A zsűri tagjai:
- Pohárnok Mihály, dizájnmenedzser, a zsűri elnöke
- Dr. Horváth Dóra, Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet, tanszékvezető docens
- Panyi Zsuzsi, iparművész üvegdizájner
- Gerzsenyi András, Insitu, ügyvezető
- Milassin Levente, DesignPumpa, szerkesztő
- Szalai Balázs, Kreatív, vezető szerkesztő
A shortlistes pályamunkák:
| Pályamű neve | Pályázó cég |
| Soproni Radler termékcsalád | Kaméleon Reklám |
| Vylyan válogatás borcsalád | Vylyan pincészet |
| Fütyülős Limonádé termékcsalád | Kaméleon Reklám |
| Rézangyal Art Collection 2. | Rézangyal |
| Nobilis Pálinka csomagoláscsalád | AlterEgo |
| Nobilis Pálinka üvegdizájn | AlterEgo |
| Bistrotea | Semiramis |
| Friss gyümölcs dobozban | Rondó Hullámgyártó |
| Be! Drinks funkcionális italcsalád | Innovative Beverages |
| ChocoMe csokoládé csomagolódoboz | ChocoMe |
| Bonbonetti/Cherry Queen/CQ for Men | Artvertising Reklámügynökség |
| Pöttyös minibonbon | Kaméleon Reklám |
| Valdor minitermékek | Hungerit Baromfifeldolgozó |
| Valdor konyhakész termékek sötőtálcán | Hungerit Baromfifeldolgozó |
| Haas Natural termékcsalád | Kaméleon Reklám |
| Pureste termékcsalád | Freesia Hungary |
| Paloma Woody Légfrissítő | La Paloma |
| Héra Design festékcsalád | Trilak Festékgyár |
| Kiskokas papírzsebkendő | Corvus Design Reklámügynökség |
| Tridoc csomagolás | IS Innovative Solutions |
| Rajtunk is múlik! - információs anyag | ConsultArt Tanácsadó |
| Auchan sajátmárkás chips | Auchan Magyarország |
| Spar friss tojás termékcsalád | Spar Magyarország |
| Auchan sajátmárkás papír zsebkendő | Auchan Magyarország |
| Clever Little Bag | Puma Hungária |
| Dreher Classic 0,33 dizájnpalack | Dreher |
| Multifunkcionális csomagolás - "Közlekedj okosan" | Benkő Máté |
| VillanjKörte hobby vakuszett csomagolásdizájn | Mikrosat |


















