180 millióért adták el a szentgotthárdi televíziót
180 millió forintért adta el a Szentgotthárdi Városi Televíziót a város önkormányzata a Jupinetnek. A bevételből költségvetési hiányt fedeznek.

Eladta a városi televíziót a szentgotthárdi önkormányzat a televízió műsorait készítő, a kábeltelevíziós rendszert eddig is üzemeltető cégnek, a Jupinetnek. Az önkormányzat által alapított nonprofit gazdasági társaságot azzal a feltétellel adták el, hogy 2013-ig nem változtat a műsorstruktúrán és változatlanul elkészíti a közszolgálati tartalmú műsorokat.
Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere elmondta, hogy azért adták el a médiumot, mert az önkormányzat költségvetésében több mint 400 millió forintos hiány mutatkozik, és ennek csaknem a felét fedezi az értékesítés.
Dékány István, a városi televíziót megvásárló Jupinet tulajdonosa elmondta, legfőbb céljuk a televízió létének további biztosítása. Az ügyvezető szerint a helyi önkormányzat már három éve nem adott támogatást a műsorok elkészítéséhez, annak költségeit a kábelcég bevételeiből fedezték. A műsoridő 70 százalékát teszi ki a közszolgálati tartalom, a televízió adása Szentgotthárdon, valamint hat környező településen 3200 háztartásba jut el.

















