RSS feed Levél a szerkesztőségnek Kreatív Rádió
 

Idegen pályán

Nem mozognak otthonosan a hazai reklámügynökségek a weben

[2007.10.04.]
Cikk küldése levélben Cikk nyomtatható verziója

A legtöbb hazai reklámügynökség számára ingoványos terület a web, bár a magyar tulajdonú cégek jobban teljesítenek ezen a téren a nemzetközi hálózatoknál. A Kreatív 2007. márciusi számában közölt ügynökségi kutatás tizenkét legismertebb ügynökségének honlapját nézte végig felkérésünkre a Hvg.hu Médiablogjának szakírója. 

hirdetés


A magyarországi ügynökségek többnyire megrekedtek a múlt század végén elterjedt, az online média lényegét figyelmen kívül hagyó brosúrahonlapok szintjén. Miközben az ügynökségek gond nélkül készíttetnek el egy tetszetős nyomtatott cégismertetőt, láthatóan zavarba esnek, amikor az interneten kellene bemutatkozniuk.

A megvizsgált honlapok alapján egyértelmű, hogy a legtöbb ügynökségnél nem világos, mi is a céljuk a honlappal, kinek és mit kívánnak elmondani. Vannak, akik láthatóan érzik, hogy az internetesnévjegyfunkció kevés – többnyire ilyenkor bukkannak fel a különböző „kreatív megoldások”. Mivel azonban ezek nem kapcsolódnak szervesen az átadni kívánt (csekélyke) információhoz, hatástalanok maradnak.

A hazai ügynökségi honlapok legfeljebb tevékenységük tartalomjegyzékéül szolgálnak, kísérletet sem tesznek arra, hogy az ott dolgozó emberek szakmai kompetenciáját bizonyítsák. Nem találkoztam komolyabb tanulmánnyal, előadásanyaggal, interjúval, szakmai rendezvényen való szereplés kép- vagy hangfelvételével.

Miközben a mai web lényege az információk megosztása, a közösségi hálózatok építése, a párbeszéd, addig a vizsgált honlapok döntő többsége mind a régi iskolát, az egyirányú kommunikációt képviseli. Komoly dilemma persze, hogy az ügynökségek webes kommunikációjának reformja vezetne-e valahová. Igénylik-e az ügyfelek a szorosabb online kapcsolat kialakítását, vagy megelégednek azzal, ha a weben megtalálható az ügynökség telefonszáma. Újra a tyúk-tojás dilemmánál tartunk. [A szerző 2007. július 1. és szeptember 10. között látogatta meg a vizsgált honlapokat. – A Szerk.]


AKCIÓ-NXS – www.akcionxs.hu

Ez a honlap jól példázza, hogy egy rosszul megválasztott technológia (flash) segítségével hogyan lehet bonyolulttá tenni valami egyszerűt. Az Akció-Nxs több versenytársához hasonlóan csak a legszükségesebb információkat nyújtja honlapján. Semmi sem indokolja tehát, hogy ehhez a szerény tartalomhoz ekkora feneket kerítsenek. Az alkalmazott animációk semmit nem adnak a tartalomhoz, viszont jelentősen lassítják a kívánt információk betöltődését. A választott technológia jelentősen korlátozza a hosszabb szövegek megjelenítését is. Komoly lelkierő szükséges ahhoz, hogy valaki a kis ablakocskában megjelenő esettanulmányokat elolvassa.

Örömmel tapasztaltam viszont, hogy ezen a honlapon sikerült megoldani a videofelvételek integrálását. Kár, hogy a felvételek kis méretben jelennek csak meg (nem nagyíthatók), illetve hogy a hangerőszabályzó lemaradt az oldalról. Az Akció-Nxs csapatának láthatóan sok a munkája. Saját honlapjuk szövegeire nem sok energiájuk maradt.

Tartalom: 3
Külső: 3
Kezelhetőség: 2



BBDO – www.bbdo.hu

A honlap tervezője nem sokat vacakolt. Úgy döntött, hogy legjobban a munkáin keresztül mutatható be igazán az ügynökség. Az egyes esettanulmányokban megjelenik a megoldandó probléma, az ötlet, amire a megoldás készült, majd következik az elvégzett munka képgalériája vagy filmje. A gyűjtemény igen tanulságos mindenki számára, aki érdeklődik a reklámok iránt, jónak tartom a munkákat középpontba helyező koncepciót is, ugyanakkor meggyőződésem, hogy az ügynökség sok lehetőséget hagy ki azzal, hogy internetes jelenlétét egy ilyen reklámgalériára korlátozza.

Egyetértek a végletekig leegyszerűsített megoldásokkal is, ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a minimalista koncepció és a fapados kivitel nem ugyanaz. A honlap kezelését megnehezíti az átgondolatlan navigáció, az összhatást rontja néhány programozási ügyetlenség. Az alapelgondolás, az ügynökség bemutatása a munkákon keresztül, jó, de nem elég.

Tartalom: 3
Külső: 2
Kezelhetőség: 2



Café Csoport – www.cafecsoport.hu

Valamiért a Café Csoport honlapjának tervezői fontosnak tartották, hogy egy csúnya, rosszul szervezett borítót biggyesszenek honlapjuk elé. Felesleges, hiszen valamen.- nyi itt található információ kényelmesen elérhető a belső oldalakról. Egyébként nem hiszem, hogy sokan lennének, akik ezeket az oldalakat a szépségükért szeretnék, a menük viszont világosak, minden jól működik, az egész webhely átlátható, használható.

A legemlékezetesebbek mégis a szövegek. A Café-honlap szövegírójának sikerül elszakadnia az ügynökségi oldalak „vision-mission” semmitmondásától, és valóban emberi fogyasztásra alkalmas szövegeket készítenie. Használhatók a referenciákat bemutató esettanulmányok, és a vizsgált honlapok közül ez az egyetlen, ahol az ügynökség munkatársai valamilyen írásos anyaggal is próbálták bizonyítani szakmai kompetenciájukat.

Ha a közösségépítésig nem is merészkednek el, a Café Csoport munkatársai valódi online eszközöket is bevetnek ügyfélkapcsolataik elmélyítésére.

Tartalom: 5
Külső: 3
Kezelhetőség: 4



Grey
– www.grey.hu

A honlapon azonnal látszik, hogy határozott, egységes koncepció alapján épült fel. Célja láthatóan nem annyira a látogatók információigényének kielégítése, mint inkább az, hogy az ügynökség webes lenyomatát megteremtse. A bevezető – bocs, intro – alatt megjelenő mondatok (mission) hangzatosak, de nem hinném, hogy akadna ügyfél, akit éppen az ilyen szövegek vennének le a lábáról.

A valódi nyitóképernyőn különféle tárgyak – lencsefőzelék-konzerv, étolaj, kulacs – repülnek a gyanútlan látogató felé. Mindezt afféle űrzene kíséri. Elég nyomasztó fogadtatás. Mivel valamennyi fontos információ csak a hosszadalmas animáció kibontakozása után tárul fel, a honlap használatához sok türelem szükséges.

Érdekes a kiemelt helyen szereplő Our Thinking menüpont is. Itt egy ősrobbanás után különféle szavak kavarognak szintén meglehetősen elidegenedett elektronikus zene kíséretében. Ha az érdeklődő elég szerencsés (vagy peches), és idővel rákattint a piros pöttyre, feljön egy „philosophy – mission – vision” menü. Mióta feltalálták az efféle szövegeket automatikusan előállító „bullshit generátort”, a legtöbb cég leszokott az efféle közhelyes szövegek közzétételéről.

Tartalom: 4
Külső: 5
Kezelhetőség: 3



Hat
– www.hat.hu

Hát igen, tőlük szinte minden hazai ügynökség tanulhatna. Végre egy olyan honlap, ami tényleg megpróbálja közreadni magáról az összes fontos tudnivalót. A megjelenés nem különleges, de mindenképpen ízléses és szakmailag korrekt, látszik hogy a készítők között valódi grafikusok is voltak.

Első pillantásra talán viccesnek tűnik, hogy a céget bemutató menüpont itt az „unalmas” nevet kapta. Második pillantásra inkább már csak modoros, harmadikra pedig idegesítő. (Vigaszul legfeljebb az szolgálhat, hogy valamennyi vizsgált ügynökség közül a hat cégbemutató oldala a legrészletesebb, leginformatívabb.) A webhely elég gazdag ahhoz, hogy elvesszen benne a látogató. Szerencsére erre a tervezők is rájöttek, és készítettek egy oldaltérképet is.

Az oldalakon talált legfrissebb anyagok 3-4 hónaposak, ami általában kommunikációs katasztrófának nevezhető, ebben a mezőnyben viszont kiemelkedő frissességnek számít. A cég honlapján végeredményben nincs semmi különleges, sehol máshol még nem látott megoldás, nem az újdonságokkal, hanem a gazdag tartalommal próbál hatni a látogatókra. Úgy gondolom, hogy jó stratégiát választottak.

Tartalom: 5
Külső: 5
Kezelhetőség: 4



Leo Burnett
– www.leoburnett.hu

A Leo Burnettnél biztosra mentek, és az egyik legnagyobb webtervező cégre, a Carnationra bízták honlapjuk elkészítését. Az eredmény egy kétségkívül komoly szakmai színvonalat képviselő vállalati honlap, ami szinte teljesen nélkülözi az ügynökségi honlapoknál megszokott egyéni (kreatív) megoldásokat. A logikus menüszerkezetnek, a kön.- nyen áttekinthető legördülő menüknek köszönhetően a honlapon való tájékozódás egyszerű. Egy néhány évvel ezelőtti divat szerint a honlap valamennyi eleme egyetlen, rögzített méretű ablakban jelenik meg. Ezzel megmenekülünk ugyan a hosszú oldalak görgetésétől, viszont a több oldalra tördelt, hosszabb információk lapozgatása az apró gombok segítségével semmivel sem kényelmesebb. A manapság leginkább elterjedt, nagyobb felbontású (1024x764 pixel) monitort használva a hasznos felület túlságosan összezsugorodik, az apró betűk nehezen olvashatók. (A honlapnak nincs nyomtatható változata.)

Az oldal igazi hibája mégsem a lapozás nehézkessége vagy a rossz olvashatósága, hanem a teljes elhanyagoltság: a weboldalakon olvasható szövegekből pillanatok alatt kiderül, hogy a lapot utoljára 2005-ben frissítették. Kínos.

Tartalom: 4
Külső: 4
Kezelhetőség: 4



Lowe GGK
– www.loweggk.hu

Megjelenésében egységes, ízléses honlap, amelynek használatát számos, más honlapokon is megfigyelhető ügyetlenség nehezíti meg. A hosszas, különösebb információt nem hordozó intro szerencsére átugorható. Jóval zavaróbbak a zsugorított méretű belső oldalak, ráadásul a hasznos tartalom ezeknek is csak egy töredékét használja ki. A tervezők többsége mára már kigyógyult ebből a betegségből, de a honlap aljára kukkantva láthatjuk, hogy egy öt évvel ezelőtti tévedéssel szembesülünk. (Lett volna idő korrigálni...) A színes oldalak mutatósak ugyan, de a színes háttér előtt megjelenő fehér szövegek olvasása igen kellemetlen. (Még szerencse, hogy nincs túl sok szöveg.) Még egy apróság: Sir Frank Lowe – nyilván kiemelkedő jelentősége miatt csupa nagybetűvel szedett – bevezetője mellé jobban illene az alapítónévadó fotója, mint egy Boci trio vagy Cif-Sunlicht reklám.

Tartalom: 4
Külső: 4
Kezelhetőség: 3



McCann Ericson
– www.mccann.hu

A McCann Ericson nem tudta elkerülni a jól ismert csapdát. Igen kreatív honlapot akartak készíteni, ami az első pillantásra mintha sikerült is volna. Semmi sablonos megoldás, unalmas menü, szögletesség. Az internet keverése a leghagyományosabb papír-ceruza világgal, a határidőnapló- metaforára felépített weboldal azonban sem nem új, sem nem jó. Nehézségekre számíthat ugyanis az internetező, aki elsősorban nem szórakozásnak tekinti a honlapon való bóklászást, hanem konkrét információkat szeretne kapni. A küzdelmek árán megszerzett információkból azután legfeljebb annyi derül ki a cégről, mint a legegyszerűbb prospektusból.

Tartalom: 3
Külső: 3
Kezelhetőség: 2



Ogilvy & Mathe – www.ogilvy.hu

Piros háttérben egy fekete „Ogilvy” aláírás. Első látogatásomkor mindössze ennyi fogadott. Éppen az utolsó ismertetőkön dolgoztam, amikor kisebb kampány kíséretében debütált az ügynökség új honlapja. Pontosabban a hagyományos honlapot helyettesíteni hivatott blog.

A kontraszt a többi ügynökségi honlappal szemben óriási. Itt a minimális fejlécen kívül nincs semmi körítés, csak tartalom. Vannak persze állandóan szem előtt tartandó oldalak (bemutatkozás, portfólió, kapcsolat stb.), ezek az oldal tetején található menüből érhetők el, minden további információ az egymás alatt sorakozó bejegyzésekben található. A rövid szöveges bejegyzések többsége hagyományosan a „hírek, események” menüpont alá tartozna.

A sok kép és videó a blogolás egyszerűségének (és a szerkesztők szorgalmának) köszönhető. A blog angol nyelven íródik, ami itthon némileg behatárolja ugyan a célközönséget, lehetőséget biztosít ugyanakkor a nemzetközi kapcsolatépítésre. Ehhez azonban kevés a mostani tartalom, olyan bejegyzésekre is szükség lenne, ahol az Ogilvy Budapest munkatársai szakmai tudásukat, a szakmáról alkotott véleményüket is megcsillogtatják. Ehhez persze az is fontos lenne, hogy a bejegyzéseket a szerzők névvel jegyezzék. Ez egyébként a blogoknál alapkövetelmény. Érdeklődve várom a folytatást!

Tartalom: 4
Külső: 4
Kezelhetőség: 5



Publicis – www.publicis.hu

Ez a honlap két dolgot bizonyít: az egyik, hogy a kivitelező „ixpert” otthonosan mozog a Flash technológiában, a másik, hogy a Publicis számára idegen terep a web. A honlapon szinte minden elkövethető hibát elkövetnek: hosszadalmas bevezető és betöltődés, tolakodó zene, a cirkusz az ügynökség bemutatására alkalmatlan, egyébként pedig túlságosan elkoptatott metafora; felirat nélküli, csak próbálgatással megfejthető, grafikus menüpontok, végtelenül lassan induló, külön ablakban megnyíló videók.

A tervezők nem tudtak megbirkózni a saját maguk választotta struktúrával sem. Az „alapoldalra” sehogy sem férő információkat egy külön „interaktív” oldalon helyezték el. Megdöbbentő módon itt találtak csak helyet a céges híreknek is. (A legfrissebb 2006. decemberi.) A honlapon összességében nagyon kevés a hasznos információ és a kivitelezés sem elég érdekes ahhoz, hogy ezt feledtetni tudja.

Tartalom: 3
Külső: 3
Kezelhetőség: 2



Republic of Art – www.republicofart.com

A Republic of Art „illetékesei” jól ráéreztek, hogy itt az idő, valami élőbbet kell csinálni az eddigi, statikus ügynökségi honlapoknál. Jó látják, hogy nem elég saját munkájukról, eredményeikről írni, csak úgy határozhatják meg önmagukat, ha az egész szakmáról, az ahhoz való viszonyukról írnak. A bajok ott kezdődtek, hogy a Republic szakemberei nem hitték el, hogy mindez egy egyszerű blog keretei között is megvalósítható, ezért elkészítették a weboldaluk helyén jelenleg látható szerencsétlen valamit. A Hello Republic egyesíti egy online szakmai magazin és egy blog szinte valamennyi hátrányát. Az ügynökség bemutatását sikerül úgy elrejteni, hogy az elszánt szemléző is alig találta meg. Az ott található anyag szerkesztetlen és még egy nyomatott brossúrához is kevéske.

A három hasábba tördelt tartalom nehezen átlátható és csúnya, mert sem a tartalomkockákat, sem az oldalt nem sikerült kitölteni. Az egyes bejegyzéseknek nincs szerzője, forrása, a bejegyzésekhez nem lehet hozzászólni, a címlapon látható videóablak pedig csak egy fénykép. Ez persze még csak a béta-verzió, de ebből az látszik, hogy a Republic of Art szakembereinek még tanulniuk kell a web 2.0.-t!

Tartalom: 3
Külső: 2
Kezelhetőség: 3



Young & Rubicam
– www.yr.hu

Rosszul kezdődik a dolog. A http://www.yr.hu/ cím egy olyan oldalra vezet, amin alig akad információ. (Az nem mentség a pazarló ürességre, hogy innen lehet elérni valamennyi Young & Rubicam brandet.) Nem sikerült információval megtölteni az ügynökség igazi nyitóoldalát és a belső oldalakat sem. Az ügyfeleket és a legfrissebb munkákat bemutató oldalakon a lap közepén megjelenő görgetősáv sokkolja a látogatókat. Ez a megoldás már 2000-ben is korszerűtlen és ügyetlen lett volna. Legalább ilyen szerencsétlen a referenciavideók bemutatása is: a filmek az itthon kevésbé elterjedt Quick Time formátumban érhetők csak el, ráadásul nem a honlapba integrálva, hanem önálló, felugró ablakban jelennek meg. Az igénytelen, minden vizuális koncepciót nélkülöző honlap méltatlan egy nagy nemzetközi ügynökséghez.


Tartalom: 2
Külső: 3
Kezelhetőség: 2
Pécsi Ferenc
a Hvg.hu Médiablogjának szakírója
A szerző cikkei




Szóljon hozzá! (Ehhez lépjen be a lap tetején!)

hirdetés
Reklám
Média
Marketing
Pr
Karrier
Interaktív
Vélemények
Tudósítás
Videó
Kreatív magazin
 
Kreatív Konferenciák 2010
Kreatív
Nagy Kreatív Könyv
Kreatív Online
Gyógyszerkommunikációs Konferencia
Egészségmarketing Konferencia
Kisemberek, nagy pénz
PR Nap
Pénzügyi Kommunikációs Konferencia
Nagy Kreatív Tatami
Brief Nap
Webvideó konferencia
Gyógyszerpromóciós verseny
Webvideó verseny
PRizma
Zöldmarketing konferencia
Ügyféllojalitás Konferencia
Lürzer's Archive
Arany Lollipop
Magazin- és könyvdizájn verseny
Digitális PR Profil
CSR Profil
 
Impresszum
Médiaajánlat
Előfizetés
Kapcsolat
Sitemap
Jog és Etika
A ROVAT CIKKEI
• Az utómunkán is spórolnának a megrendelők
• Nincs sok esély, ha az ügyfél tenderre hív
• Helycserék a magyar kreatívrangsor élén
• Apadhatnak az ügynökségek produkciós bevételei
Még több cikk »
 
 
 
hirdetés
Adaptive Media sales houseÜgynökségi értékesítési képviselet:Adaptive Media sales house
Professional Publishing: Medicalonline.hu Elelmiszer.hu Briefonline.hu Vendegeshotel.hu Turizmusonline.hu Gyartastrend.hu Officeprofi.hu Salesprofi.hu Jobprofi.hu Industrystock.hu