Új antitröszt-ajánlás a GVH-tól
A Gazdasági Versenyhivatal új trösztellenes közleményt adott ki, melyben a bírságolási folyamat megváltozott részleteiről tájékoztatnak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2003 decemberében adta ki trösztellenes (tehát versenykorlátozó megállapodások, különösen is kartellek és erőfölénnyel való visszaélések esetére alkalmazandó) bírságközleményét, de az alsóbb fokú bírósági gyakorlat miatt azt vissza kellett vonniuk. A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben több döntésében is megerősítette az akkori közleményben foglalt elemek jogszerűségét, így a GVH számára lehetővé vált, hogy a korábbi ajánlást újra bevezesse - áll a hatóság közleményében.
Az ajánlásnak nincs kötelező ereje, rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése.
Az új bírságközlemény meghatározza a bírságolás alapelveit, és bemutatja a bírság kiszabásának menetét, szempontjait, azok tartalmát és egymáshoz viszonyított súlyát. A GVH több lépcsőben határozza meg a bírság összegét és elsőként a bírság alapösszegéről dönt, amelynek kiszámítása során a verseny veszélyeztetettsége és a jogsértés piaci hatása egyenlő, egyenként 30-30 százalékos súllyal esik a latba, míg a vállalkozás jogsértéshez való viszonyulása 40 százalékos jelentőséggel bír. A legsúlyosabb esetben az alapösszeg megegyezik a releváns forgalom 10 százalékával.
Miután a hivatal megkapta a bírság alapösszegét, a korrekciós eljárás során az ismétlődő jelleget, a jogsértéssel elért előnyt, a kellő elrettentő hatást, valamint kartell esetén az engedékenységi politika alkalmazhatóságát figyelembe véve alakítja ki a végösszeget.
A lényegesebb újítások az előző közlemény óta:
- a tenderek esetében az általános esettől eltérően a releváns forgalom a tender értékének háromszorosa,
- az időtartam beépítése az alapösszegbe a korábbi szorzóként kezelés helyett,
- elrettentő hatás figyelembe vételének lehetősége, valamint
- a gazdasági válság hatásaira figyelemmel a nehéz helyzetben lévő vállalkozások által fizetendő bírság mérséklésére és fizetésének egyéb kedvezményeire vonatkozó szempontok kialakítása.


















