A gyenge forinttal népszerűsít a Magyar Turizmus

Az MT ausztriai képviselete márciusban indította el a „Verdoppeltes Urlaubsbudget” (Nálunk pénze duplán számít) kampányát, amely az euró magas magyarországi vásárlóértékét – avagy a gyenge forintot – állítja fókuszba. Ennek az üzenetnek a „hivatalos” megerősítését egy banktól is megkapta a szervezet, ugyanis a Bank Austria április 2-án publikálta friss „UrlaubsEuro” számítását, amelyből kiderül, hogy az osztrákok kedvelt úti céljai közül Magyarországon ér a legtöbbet az euró: 100 euró 65 százalékkal nagyobb vásárlóerőt képvisel hazánkban, mint Ausztriában.
A kampányüzenethez tehát éppen passzol a Bank Austria kimutatása, amit az MT gerillakampányban népszerűsített. A számítást tartalmazó vadplakátok százai tűntek fel az elmúlt napokban Bécsben, ahol a forgalmas pontokon mindenütt az euró magyarországi kiemelkedő vásárlóértékét szemléltető összehasonlító táblázatba botlanak a járókelők.

A szórólapok utcai eligazító táblákon, buszmegállókban, autók ablaktörlője alatt, fizető automatákon, telefonfülkékben, a becsületkasszás újságstandokon, falatozók környékén, kölcsönzős kerékpárokon, éttermekben, szállodákban, kávéházakban, szórakozóhelyeken tűntek fel.
Nemcsak az osztrákok, hanem a szlovákok is jól járnak a gyenge forinttal. Az MTI tudósítása szerint legalább 200, de akár 900 eurót is megtakaríthatnak azok a szlovák állampolgárok, akik a hazai utazási iroda helyett magyarországi iroda közvetítésével utaznak a világba. Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap összevetette a magyarországi és a szlovákiai utazási irodák katalógusaiban az összemérhető árakat, s arra a következtetésre jutott, hogy a szlovákoknak érdemes magyar turistairodákkal utazniuk.
„A katalógusokban szereplő árak várhatóan a nyár folyamán csökkennek, de igazi árversenyre nem számíthatunk, mert akkora az « előnyük » a magyarországi utazási irodáknak – az árpolitikájuk, valamint a számunkra (szlovák állampolgárok) kedvező forintárfolyam miatt” - szögezi le az újság.
Konkrét példákat elemezve rámutat: ugyanabban az országban, ugyanabban az időpontban, ugyanabban a szállodában akár 900 euróval is többet fizet valaki, ha pozsonyi indulás mellett dönt. Ha magyarországi utazási irodát választ, akkor viszont ilyen mértékű összeget megtakarít.


















